Sajnálkozik a Boeing-vezér a lezuhant gépek miatt
A márciusi tragédia után fejezte ki együttérzését.
A márciusi tragédia után fejezte ki együttérzését.
Nyilvánosságra hozták az egy hónappal ezelőtti Boeing-katasztrófa első hivatalos jelentését, és közben a The Wall Street Journal is új információkkal jelentkezett.
A New York Times szerint két olyan biztonsági funkció is van a Boeing 737 MAX típusú gépekhez, amik segíthetnek elkerülni egy hasonló tragédiát.
A repülésügyi szakemberek szerint az egyre fejlettebb automata rendszerek, valamint a pilóták képzetlensége együttesen súlyos tragédiákhoz vezethet majd a légi közlekedésben. Mindezt még egy 2004-ben megjelent tanulmányban állították.
Sok órányi repülés volt az Ethiopian Airlines pilótája mögött, amelyik az új Boeing-típust vezette, de így sem tudta a levegőben tartani a repülőt.
Legalább öt pilóta fogalmazta meg aggályait a 737 MAX robotpilótájával kapcsolatban, ám az amerikai légügyi hatóság (FAA) saját nyomozása semmilyen problémát nem tárt fel. Ez az a modell, amely Indonéziában és nemrég Etiópiában is lezuhant.
Ugyan a feketedobozok megsérültek, kérdéses, mennyi információ nyerhető ki belőlük.
A vasárnapi reggeli repülőgép-szerencsétlenségben meghalt egy szlovák politikus családja is. Az etióp légitársaság Nairobiba menő gépe zuhant le, fedélzetén összesen 157 emberrel. Megjelentek az első információk a gépen utazó személyek kilétéről, és az első képek is felkerültek a netre a becsapódás helyszínéről.
A gép maradványait vasárnap este találták meg, az expedíció vezetője szerint a felvételeken a gép utasának körvonala rajzolódik ki.
A baleset körülményeit vizsgáló illetékes brit hatóság szerint a gép egyik pedálja nem reagált, amikor a pilóta megnyomta, ezért a helikopter pörögni kezdett, majd lezuhant.
A gépnek a korábbi útjai során is problémája volt a sebességmérővel.
Még keresik a másik fekete dobozt, az eddig megtalált súlyosan megrongálódott.
Az indonéz hadsereg azt közölte, találtak egy 22 méter hosszú tárgyat a tengerben, amely valószínűleg a gép törzse, illetve hangjelzéseket is befogtak, melyek 70 százalék, hogy a repülő feketedobozának jeladójától származnak.
A 300 ember halálával járó katasztrófa után rengeteg személyes tárgyat és a gép maradványait találták meg a búvárok, a gép feketedoboza még nincs meg.
Megerősítette a mentés vezetője, amit sejteni lehetett: senki nem élte túl a fedélzeten lévő 188 ember közül a repülőgép-szerencsétlenséget.
A légitársaság nem árulta el, hogy pontosan mi volt a probléma, de azt állítják, hogy az előírásoknak megfelelően jártak el, amikor kijavították a hibát.
A gép Jakartából tartott Bangka szigetére, 188 ember volt a fedélzetén.
Sokan megsérültek, de az első hírek szerint a járat minden utasa túlélte a rossz időjárás miatt történt balesetet.
A boncolás szerint a Cardiff City frissen igazolt labdarúgója súlyos sérüléseket szenvedett a fején és a törzsén, amikor repülőgépe a La Manche csatornába csapódott.